Jelentem alássan, óberlajtnant úr, hogy megfigyeltem. Énnekem, ahogy mondani szokás, nagyon fejlett megfigyelőképességem van, amikor már késő, és valami baj történik. Énnekem olyan pechem van, mint egy Nechlaba nevű illetőnek a Nekázanka utvából, aki oda szokott járni a "Kutyakaparó" kocsmába. Ez mindig elhatározta, hogy megjavul, és szombattól fogva új életet kezd, és másnap mindig azt mondta: "Reggel felé aztán észrevettem, hogy egy priccsen fekszek." És mindig így járt, amikor elhatározta, hogy rendesen hazamegy, és a végén kiderült, hogy valahol betört valami kerítést, vagy kifogta egy konflisból a lovat, vagy valami rendőrpatruj kakastollaival akarta kipucolni a pipáját. Ettől botzasztóan kétségbe volt esve, és a legjobban az fájt neki, hogy ez a pech egész nemzedékeket üldöz. Az ő nagypapája egyszer vándorútra indult...
- Švejk, hagyjon már békén az előadásaival.
