- Vannak, akik olyan érzékenyek, hogy az borzasztó - folytatta Švejk, ismét elmerülve emlékeiben. - Egyszer Vysočanyból villamoson mentem Prágába és Libeňben felszállt hozzánk egy Novotný nevű úr. Mihelyst ráismertem, mindjárt odamentem hozzá a peronon és beszélgetni kezdtem vele, hogy mi mind a ketten dražoviak vagyunk. De ő rám ordított, hogy ne molesztáljam, mert ő nem ismer engem. Én elkezdtem magyarázni neki, hogy emlékezzen csak vissza, én sokat jártam hozzá kisfiú korában a mamával, akit Antoniának hívtak, a papát Prokopnak hívták és kasznár volt. De még akkor sem akart tudni arról, hogy ismerjük egymást. Aztán elmondtam neki még apróbb részleteket is, hogy Dražovban két Novotný volt, a Tonda meg a Josef. Hogy ő ez a Josef, és nekem megírták róla Dražovból, hogy agyonlőtte a feleségét, mert az asszony murizott vele, amikor ivott. Erre ő felemelte a kezét, én elugrottam, és ő betörte az ablakot az elülső peronon, azt a nagyot a vezető előtt. Így aztán leszállítottak és bekísértek bennünket, és a rendőrségen kiderült, hogy azért volt olyan érzékeny, mert nem Josef Novotnýnak hívták, hanem Eduard Doubravának, és az amerikai Montgomeryből való volt, és ide látogatóba jött a rokonaihoz, akiktől családja származott.
A telefon félbeszakította Švejk elbeszélését, és a géppuskás osztagtól egy rekedt hang ismét megkérdezte, hogy indulnak-e már.
